Top10Vírusirtó
Norton

Norton Értékelés

9,5
Nagyszerű
ÖSSZEFOGLALÓ: A Norton antivírus az iparág egyik úttörője, a PCMag.com magazin szerkesztői díját eddig 39 alkalommal nyerte el. Szülői felügyelet-funkció terén is páratlan.
Szerezze be Norton - Védje A Számítógépét
Ne váljon kiberbűnözés áldozatává. Védje meg számítógépét a malware-ektől most!
www.norton.com/kulonleges-ajanlat

Cégtörténet

A Norton körülbelül 1990 óta van jelen a piacon, azóta, hogy az internet és a számítógépek terjedni kezdtek, s amikor a felhasználóbiztonság még új piaci résnek számított. Alapításukat követően kiszélesítették az ügyfélkörüket, így az üzleti biztonság mellett az otthoni rendszerek biztonságára is elkezdtek hangsúlyt fektetni, s a lakossági védelem területén egészen a piacra lépésük óta meghatározó szerepet töltenek be. Napjainkban olyan biztonsági programcsomagokkal foglalkoznak, amelyek egyaránt használhatók asztali számítógépeken és mobileszközökön is.

Díjak és elismerések

A Norton rengeteg díjat elnyert a megalakulása óta. 2015-ben megkapta a PC Magazine szerkesztőségi díját a termékek kiváló minőségéért és felhasználóbarát kialakításáért. Szintén ebben az évben elnyerte az AV-test innovációs díját is. A Top Ten Reviews'-os Randall Sutherland 10-ből 9,2-re értékelte a Nortont, kiemelve az általa nyújtott széleskörű védelmet és rendkívül felhasználóbarát kialakítást.

A Norton szoftvere széles körű biztonsági szolgáltatásokat kínál.

A Norton elsősorban egy „Smart Firewall” („Okos Tűzfal”) elnevezésű megoldással védi az Ön számítógépét, mely egyrészt naponta frissül a legújabb vírusdefiníciókkal, másrészt évente is kap egy átfogóbb frissítéscsomagot. Ez a tűzfal folyamatosan fut a háttérben, mindent ellenőriz, ami csak beérkezik a számítógépére, és egy kis felugró ablakkal jelzi, ha olyan bejövő kapcsolati kérelmet észlel, aminek nem biztos az eredetében. Így lehetőséget ad arra, hogy ilyenkor a felhasználó döntsön, hogy engedélyezi-e a bejövő kapcsolatot, vagy sem.

A Norton automatikusan ellenőrzi az email-csatolmányokat, csakúgy mint a Facebook posztokban és üzenetekben elhelyezett hivatkozásokat. A biztonsági központból bármikor elérhető egy alaposabb vizsgálat lehetősége, amivel teljesen átvizsgálhatja a számítógépét. Ellenőrzés közben eltávolíthatók a fölösleges fájlok is, melyek csak lelassítják a számítógépét, valamint azok a vírusok is, amelyek még a Norton feltelepítése előtt kerültek a számítógépére.

Egyes Norton-csomagokhoz egy biztonságos VPN is tartozik. Ez a funkció elfedi a valós IP-címét, hogy megakadályozza, hogy a személyiségtolvajok vagy bizonyos vírusok lenyomozhassák az Ön aktivitását és hozzáférjenek a magánéletének részleteihez. A Norton rendelkezik egy úgynevezett "Safecam" funkcióval is, amellyel megakadályozza, hogy a webkameráján keresztül férkőzhessenek be és figyelhessék meg a kártevők segítségével. Ez egy kiemelkedően hasznos funkció, amit csak nagyon ritkán találhatunk meg vírusirtó-szoftvercsomagokban.

Számos nagy tekintélyes, megbízható cég értékelte független teszteken a Norton teljesítményét. A Dennis Labs-től a Norton AAA értékelést és 100%-os pontosságot nyújtott a vírusdetektációs teszteken. Egy független német tesztlabortól, az AV-testtől pedig minden kategóriában kiemelkedő értékeléseket kapott: 6/6-ot a védelemre, 5.5/6-ot teljesítményre és 6/6-ot kezelhetőségre.

Extra funkciók

A választott szoftvercsomagtól függően a Norton felhőalapú adatmentési lehetőséget is biztosít egy bizonyos mennyiség erejéig, amellyel a merevlemez megrongálódása, vagy épp a mobilkészüléke elvesztése esetén sem kell lemondania az értékes adatairól.

A jelszavas védelem minden Norton csomagban megtalálható.

A Norton rendelkezik ún. „Dark Web Monitoring”-szolgáltatással is. Ezzel a funkcióval a program átfésüli a dark webet - az Ön személyes adatai után kutatva, s értesíti önt, ha személyiséglopás gyanúját észleli.

Végül szeretnénk bemutatni a Norton legmagasabb szintű szolgáltatáscsomagját, a LifeLock-ot, amely kiemelkedő mértékű identitásvédelmet biztosít. Ez a csomag tartalmaz dark web-monitorozást, illetve egy Identity Alert-nevű szolgáltatást is, ami tulajdonképpen egy személyazonosság-lopás esetére kifejlesztett riasztó, amely értesíti Önt a lehetséges személyiséglopásról. A programcsomag pénzügyi védelmi csomagokat is tartalmaz arra az esetre, ha adatai elvesznének. Ezek miatt kiváló választás azoknak, akik sok online tranzakciót hajtanak végre.

A Norton családi védelmi rendszere a legtöbb tesztelő és értékelő oldal szerint az iparág legjobbja, ezért, ha ez a funkció fontos önnek, akkor nem is kérdés, hogy a Nortont kell választania.

Egyszerű használat, nagy teljesítmény

A Norton alkalmazásait egy központi irányítópultból tudja elérni, amit egyszerűen elindíthat az asztaláról is. Ez a felhasználói interfész általában nagyon jó értékeléseket kap könnyű használhatósága és intuitív designja miatt.

Egyes számítógépeken a Norton egy kicsit nehezen fut a rengeteg extra funkciójának és sokoldalú, „Okos Tűzfalának” köszönhetően. Ez a tűzfal tulajdonképpen mindent átvizsgál, ami csak megpróbál kapcsolatot létesíteni a számítógépével, s ennek a teljes körű védelemnek az ára ebben az esetben egy kis lassúság lehet. A McAfee terméke nagyjából ugyanilyen szintű védelmet biztosít, mindezt viszont jobb teljesítménnyel teszi, azonban McAfee nem rendelkezik annyi extra funkcióval és a személyiséglopás ellen sem véd.

A Norton folyamatosan nyert olyan teszteket, ahol a fő cél a már megtelepedett vírusok eltávolítása és a felgyülemlett szemét hatékony eltávolítása volt. Ez az a kivételes alaposság azonban szintén lelassíthatja a számítógépe folyamatait.

Licencek és csomagajánlatok

A Nortonnak alapvetően négy csomagajánlata van, különböző licencmennyiségekkel.

Norton Security Standard: ez a Norton alapszintű antivírus-csomagja. Egy licencet tartalmaz egy PC / Mac vagy mobilkészülékre és rendelkezik a Norton alapvető biztonsági funkcióival, beleértve az Okos Tűzfalat, az automatikus frissítéseket és az 100%-os vírusvédelmi „garanciát”.

Norton Security Deluxe: ugyanazokat a funkciókat tartalmazza, mint a Standard-csomag, de ezt akár már 5 eszközre is feltelepíthetjük (beleértve az okostelefonokat és tableteket is).

Norton Security Premium: ez egy 10-licences csomag, ami ugyanazokat a funkciókat tartalmazza, mint a fent említett Security Deluxe csomag, csak immár akár 10 eszközre is telepíthetjük. Tartalmaz továbbá automatikus biztonsági mentést, 25 GB felhőalapú tárhelyet és prémium online családi biztonsági csomagot is.

Norton Security Deluxe LifeLock STANDARD-dal: akárcsak a Deluxe-csomagban, ebben is 5 db licenc található. Emellé viszont megkapja teljes LifeLock szolgáltatáscsomagot is: 1 évre szóló személyazonosság-lopás elleni védelemmel, dark web-monitorozással, személyiséglopás ellen kifejlesztett riasztórendszerrel, a LifeLock Identity Alert System-mel, valamint kreditmonitoringgal és pénzügyi védelemmel.

Kérjük, a jobb felső sarokban lévő „weboldal megnyitása” c. hivatkozásunkra kattintva látogasson el a Norton honlapjára, ha többet szeretne tudni ezekről a csomagokról és a különleges ajánlatokról.

Ügyfélszolgálat

A Norton kiemelkedő ügyfélszolgálattal rendelkezik, mely a hét minden napján, minden órában elérhető. Segítséget kaphat a fórumokon, live chaten keresztül, vagy a 24/7 aktív ügyfélszolgálati telefonvonalon is. Mindig vannak elérhető ügyfélszolgálati munkatársak, akik készséggel segítenek, ha technikai problémája akadna vagy kérdései lennének a szoftverrel kapcsolatban.

Végszó

Nem véletlen, hogy a Norton vírusvédelmi iparág egyik legerősebb márkája. Nem sok szolgáltató kínál ennyire széles körű extra funkcionalitást, valamint kiváló ügyfélszolgálatot és ennyire alapos védelmet. Ez egy kiváló minőségű vírusirtó szoftver, mely tökéletes választás azoknak, akik sok online üzleti tranzakciót hajtanak végre, illetve azoknak is, akiknek extra családi védelemre van szükségük.


Norton Termékösszehasonlítás

Norton 360 Standard
Norton 360 Deluxe
Norton 360 with LifeLock Select
Eszközök száma
A Norton 360 Standard csomagja 1 db Windows PC, 1 db Mac vagy 1 db okostelefon vagy tablet védelmét kínálja
A Norton 360 Deluxe akár 5 db eszköz (PC, Mac, okostelefon vagy tablet) védelmét is kínálja
A Norton 360 with Lifelock Select akár 5 db PC, Mac, okostelefon vagy tablet védelmét is kínálja
Véd a kémprogramok, a vírusok, a malware-ek & a zsarolóvírusok ellen
Online fenyegetések elleni védelem
Felhőalapú biztonsági mentés
10GB felhőtárhely
50GB felhőtárhely
100GB felhőtárhely
Okos tűzfal
Jelszókezelő
Vírusvédelmi garancia
Szülői felügyelet
Biztonságos VPN
1 db PC, 1 Mac, vagy 1 okostelefon, vagy tablet részére
Akár 5 db PC, vagy Mac, vagy okostelefon vagy tablet részére
Akár 5 db PC, vagy Mac, vagy okostelefon vagy tablet részére
PC-s webkamera-védelem (SafeCam)
Dark web-monitorozás a LifeLock által
LifeLock Identity Alert™ - személyiséglopás elleni rendszer
Amerikai székhelyű személyiség-helyreállító specialisták
Elvesztett tárca-védelem
Million Dollar Protection™ - millió dolláros védelmi csomag
Akár 300 millió Ft értékben
Kreditmonitorozás
1 hivatal
SSN & kreditértesítések
Adatszivárgási értesítések
Szerezze be Norton - Védje A Számítógépét
Ne váljon kiberbűnözés áldozatává. Védje meg számítógépét a malware-ektől most!
www.norton.com/kulonleges-ajanlat
Értékelés írása erről: Norton
Segítsen másoknak véleménye megosztásával.
Captcha
Norton Felhasználói Vélemények
  • „Van 3 kisgyerekem. A szülői felügyeleti funkciók nagyon jók. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné biztonságban tudni a családja online életét. Verhetetlen!”
  • „Enélkül nem vettem volna észre a sok vírust a gépen. Köszönöm az alkotóknak.”
  • „Könnyű használni... De egyébként király.”
  • „Nagyon jó”
  • „Szép munka, csakis 5 csillagot érdemel.”
  • „Eddig működik. Minden letöltés után gyorsan beszkenneli a fájlokat. A tesztvírust detektálta. Egyelőre nem találtam benne hibát.”
Szerezze be Norton - Védje A Számítógépét
Ne váljon kiberbűnözés áldozatává. Védje meg számítógépét a malware-ektől most!
www.norton.com/kulonleges-ajanlat